Mi az a VPS szerver és kinek éri meg ezt választani?

Digitális világunkban hozzászokhattunk ahhoz, hogy nem látható dolgokért is pénzt kell kiadnunk, lassan technológiai színtérre helyeződik az embereknek a gondolkodása. A mobiltelefonok például egyszerű fém, műanyag és üveg szerkezetek, amelyekben virtuálisan létező dolgokat pöckölgetünk.

Ezáltal folyamatosan jelen tudunk lenni rajtuk keresztül egymás életében, láthatjuk egymást komoly fizikai távolságokból is, kapcsolatok fonódnak, tudást szerzünk, vásárlunk és inspirálódunk egy tenyéren elférő apró eszköz révén, melynél amúgy még kisebbek is lesznek lassan.

Ezek mind hasznos dolgok, de virtuálisak, másképp léteznek, mint ahogy a mi fizikai testünk – és mégis van egyfajta méretük, hiszen előfordulhat, hogy kifogytunk a helyből és több kell nekik. Ilyenkor van szükség a VPS szerver bővítésre. Bár a hétköznapi embernek fogalma sincsen, hogy mi a manó az az úgynevezett VPS szerver, mégis használja minden alkalommal amikor a Google Drive tárhelye betelik, és előfizet pár ezer forintért egy nagyobbra, hogy a képeit legyen hova feltölteni. Cégek esetében azonban már más a helyzet: egy blog vagy épp egy webshop üzemeltetésénél nem mindegy, hogy mekkora VPS szerverünk van, hiszen akkor már feljönnek látogatók is az oldalunkra, akik mind virtuális helyet vesznek el onnan. Ahhoz, hogy továbbra is gyors legyen a felületünk egy jó VPS szerver előfizetésre van szükségünk.