Az autizmus egy rendkívül sokszínű állapot, amely nemcsak a kommunikációt és a társas kapcsolatokat befolyásolja, hanem azt is, ahogyan az érintett személy érzékeli és értelmezi a világot. Mivel a tünetek spektrumszerűen jelennek meg, sok esetben nehéz pontosan felismerni, különösen akkor, ha valaki a spektrum enyhébb részén helyezkedik el. Az időben történő felismerés azonban kulcsfontosságú a megfelelő támogatás és fejlődés szempontjából.
A finom jelek gyakran már kisgyermekkorban megfigyelhetők, de felnőttkorban is felismerhetők lehetnek. Az egyik jellemző korai tünet lehet, ha a gyermek nem reagál a nevére, vagy látszólag nem igényli a társas kapcsolatokat. Emellett előfordulhat, hogy bizonyos hangok, fények vagy érintések túlzottan zavaróak számára, míg más ingerekre szinte egyáltalán nem reagál. Ezek a viselkedések nem feltétlenül jelentik azt, hogy valaki autista, de érdemes szakemberhez fordulni, ha több ilyen jel együttesen megfigyelhető.
A spektrum enyhébb formáiban, például az Asperger-szindróma esetében, az autizmus sokszor rejtve marad. Az érintettek gyakran kimagasló intellektuális képességekkel rendelkeznek, ám nehezen értelmezik a nonverbális kommunikációt, a társas helyzetek finom szabályait vagy az iróniát. Gyakoriak az erős érdeklődési körök is – akár olyan szinten, hogy szinte minden figyelmüket egy-egy téma köti le.
A felnőttek esetében a felismerést sokszor az önismeret és a diagnosztika fejlődése segíti. Egyre többen kapnak későn diagnózist, ami egyszerre hoz megkönnyebbülést és új kérdéseket. Az autizmus felismerése ugyanis nem csupán címke, hanem lehetőség arra, hogy az érintett jobban megértse önmagát, és olyan támogató környezetet alakítson ki, amelyben kibontakozhat.
Az elfogadás és a tudatosság növelése tehát közös feladat. Minél többet beszélünk az autizmus spektrum sokféleségéről, annál közelebb kerülünk ahhoz, hogy a különbségeket ne hátrányként, hanem értékként kezeljük.